"Valami kellemes hangulatot; kultúrának és természetnek, munkának és pihenésnek a harmóniáját; derűnek és békének a jelenlétét érezzük a tájban." A Vas megye dél-nyugati részén fekvő Őrség földrajzi-növénytani valamint néprajzi fogalom is egyben.

Természeti adottságok, élővilág

Az Őrség éghajlatát döntően a Keleti-Alpok határozza meg. A bőséges csapadék és az agyagos vízzáró talajrétegek együttesen elősegítették a területen oly gyakori lápok kialakulását, melyek számos védett növényfaj otthonául szolgálnak. Ilyenek például a másutt ritka jégkorszaki maradványnövények: a tőzegmohák, melyek - mivel elhalt példányaik tömege nem bomlik le - párnákat, állandóan vastagodó tőzeget alkotnak. A lápréteket és a kaszálókat Pünkösd táján tarkálló virágszőnyeg díszíti. Ugyancsak a kedvező adottságokból fakadóan valaha szinte mindent erdő borított, de még napjainkban is a terület több mint fele erdős. A vidékre jellemző lombelegyes fenyvesek leginkább a tajga erdeihez hasonlítanak. A csapadékos, párás időjárásnak köszönhetően sok gombafaj él az erdőkben.

Az erdők, rétek és vizes élőhelyek láncai változatos állatvilágnak adnak otthont. A gerinctelen állatok közül elsősorban a lepkéket és a szitakötőket emelhetjük ki. Jellemzők a hegyvidéki elterjedésű kétéltűek: a szalamandrák és gőték. Az Őrség madárvilágára az erdőlakó apró fajok jellemzők; fokozottan védett madara a fekete gólya, de gyakran fészkel a környéken a fehér gólya is. A templomtornyokban gyöngybaglyokkal, míg az idős, odvas gyümölcsösökben füleskuvikkal találkozhatunk. Fél évszázada a legháborítatlanabb erdőkben még siketfajd is élt. A Rába mentén és a tavak környékén a fokozottan védett vidra is jól érzi magát.

A térség természeti értékeinek megóvására az Őrségi Nemzeti Park ügyel.

Történelem, életmód, kultúra, néprajz

Az osztrák-szlovén-magyar hármas határ térségében fekvő Őrség nevét onnan kapta, hogy az itt élő nép a honfoglalás óta határőrizeti feladatot látott el - saját költségén és saját fegyverekkel. Ezért a király kiváltságait élvezték: kevesebb adót kellett fizetniük és jobbágyi szolgáltatásokat sem kellett teljesíteniük.

A csodálatos táj évszázadokon át az őrségi emberek megélhetését is jelentette. Az itt élők kiválóan értettek a fa megmunkálásához, a helyi fa volt a saját kezűleg készített háztartási eszközök, bútorok, szerszámok anyaga, és ugyancsak fából készültek az úgynevezett boronaházak, melyek oldalát sárral tapasztották, és tetejét rozsszalmából készült zsúppal fedték. Jellegzetes építési forma volt az U-alakú, úgynevezett "kerített ház". Minden házhoz tartozott - a termények és gazdasági eszközök tárolására szolgáló - úgynevezett "kástu" is. (A Szalafőn kialakított falumúzeumban ezek a régi épületek ma is eredeti formájukban tekinthetők meg.) A téglaépületek a húszas-harmincas években jelentek meg - ezek közé tartoznak a szintén jellegzetes, ún. "kódisállással" (kis tornácos előtér) rendelkező házak. A népi építészet remekei közé sorolhatók a fa haranglábak is, amelyek az Őrség jelképévé váltak.

A vidék sajátossága az ún. szeres településszerkezet, melynek lényege, hogy a falvak a dombok tetejére lazán, egymástól elszórtan épült házcsoportokból állnak - melyeket "szer"-nek hívunk. A letelepedés alkalmával egy-egy szert egy család, rokonság tagjai vettek birtokukba; közöttük pedig erdőfoltok, mezők és rétek húzódnak. A szereket az ott lakó család nevéről (pl. Siskaszer - Siska család), égtájról vagy valamilyen mesterségről (pl. Kovácsszer) nevezték el.

Az itt lévő rossz minőségű agyagos termőföldön búza helyett inkább rozst, kölest, hajdinát, ill. takarmánynövényeket: árpát, zabot, kukoricát, valamint krumplit, káposztát, répát, tökféléket és lent termeltek. Az őrségi konyha jellegzetes ételei ezekből a növényekből készültek, de az erdők gazdag gombavilága, és a ház körüli gyümölcsösök is alapanyagként szolgáltak a népi táplálkozáshoz. A saláták ízesítője volt a tökmagolaj, melyet ma az Őrség gasztronómiai különlegességének tartanak. Az olyan helyi ételkülönlegességeket, mint a dödölle, vagy a tökös-mákos rétes, a szállásadóknál és vendéglőkben ma is megkóstolhatja az ide látogató.

A hagyományos népi kismesterségek közül - az itt található nagy mennyiségű agyagnak köszönhetően - virágzott a gerencsérség (fazekasság) e tájon. Az őrségi emberek nem csak saját használatra készítették, hanem más vidékekre is szállították edényeiket, használati tárgyaikat. A fazekas mesterséget jelenleg is sokan gyakorolják az Őrségben.

Az Őrségben a kialakult népszokások a természethez (a télbúcsúztató szerepű Farsang), a közösen végzett munkákhoz (kukorica- vagy tollfosztás, tökmagköpesztés), vagy vallási ünnepekhez kapcsolódtak. A farsangi rönkhúzás, és a májusfaállítás hagyománya ma is elevenen él ezen a vidéken, de az elmúlt években a múlt értékeinek védelmét szem előtt tartó közösségek a feledésbe merült szokásokat is újra felélesztették.